Az iskolai tanévkezdés hasonlít az újévre. Nem a lelkesedés szempontjából, mert tanévkezdést sajnos nem sokan várják. Az újévi időszakra jellemző, hogy igyekszünk változtatni szokásainkon. Azért, hogy ez a tanév hosszabb távon is sikeres legyen, korosztályra lebontva összeszedtem néhány hasznos tippet arról, hogyan tanulj jól.
Az ötödik osztályos gyerekeknek elég nagy változás az első négy osztályhoz képest az, hogy az ötödik osztályba lépnek. Az addigi osztálytanítók helyett szaktanárok is vannak már. A tanórák típusainak száma is jelentősen növekszik. hogy ötödik osztályban elég sok. Sok iskolában meg is szokták ünnepelni a tagozatváltást és remélhetőleg elég sok helyen ügyelnek is arra, hogy az átmenet minél könnyebb legyen.
Az iskolatáska a több tantárgy miatt már sokkal nehezebb, több holmit kell vinni. Azért, hogy ne maradjon otthon a felszerelés, érdemes azt a rutint kialakítani, hogy a táska minden tartalma már este össze van készítve. Mivel a tankönyvek nehezek, ezért érdemes gurulós táskát vinni.
Ötödik osztályban sokkal többet kell már írni, ezért érdemes olyan tollakat és ceruzákat használni, melyek ezt ezt megkönnyítik. Nem írok márkákat, de jelentős különbség van minőségben. Inkább kevesebb, de jobb minőségű legyen az íróeszköz. Névvel és motiváló mondatokkal személyre lehet ezeket is alakítani.
Ebben az életkorban fontos még a folyamatos odafigyelés a szülők részéről, érdemes az új élményekről, esetleg a tantárgyakról kérdezgetni és sokat beszélgetni az iskolás mindennapokról.
A sok tanulnivaló azonban nem boríthatja fel a napirendet. Érdemes meghatározni, hogy mennyi lehet maximum a tanulásra szánt idő, a többi maradjon meg a játéknak, kikapcsolódásnak.
Hatodik osztályban már magabiztosabbak a gyerekek és a képességeik is sokat fejlődnek az előző évhez képest. Sokan ekkor már a kiskamaszként viselkednek, annak minden előnyével és hátrányával. A tanulásra szánt idő már emelkedhet, főleg, ha valaki hatosztályos gimnáziumba készül.
Most már megvannak az órarendek, könyvek, füzetek és az első tanórákon is túl van mindenki. Ilyenkor érdemes a megfelelő rutinok kialakítására figyelni, vagy az előző évek helyes rutinjának megtartására törekedni. Ez segíthetnek az egész évben.
Ebben az életkorban kezd az internet-, illetve a mobiltelefon használat jelentősebbé válni. A gyerekek jó szokásait úgy lehet kialakítani, ha nyíltan megbeszéljük, hogy mit lehet és mit nem. A megbeszélés pedig célravezetőbb, mint a tiltás. Szülőként pedig érdemes betartani a különböző platformok életkor ajánlásait. Sok problémától kímélheti meg magát mindenki, ha így tesz.
Pont az megnövekedett képernyőidő és a fokozott internethasználat miatt fontos a szülő támogató érdeklődése ebben a korban is. A gyerekek még nincsenek tisztában azzal, hogy a nethasználat – számtalan előnye mellett – milyen veszélyeket jelenthet. Érdemes figyelemmel követni a gyerek tartalomfogyasztási szokásait, megismerni, hogy mivel tölti a netes idejét.
Végül, de nem utolsó sorban a napirend most lesz igazán fontos. A tanulás és a szabadidős elfoglaltságok mellett kell, hogy jusson, maradjon elegendő idő a pihenésre, az alvásra. A kamaszok híresen másként alszanak, mint a felnőttek. Ez valamennyire életkori sajátosság, de arra azért ügyelni kell, hogy az alvás minősége és mennyisége megfelelő legyen.
A hetedik osztály ismét tartogat kihívásokat. A csökkenő osztálylétszám – a hatosztályos gimnázium miatt – ismét egy új közösséget hozhat. Egy kicsit mintha újra ötödik osztályba csöppene a gyerek, csak most már könnyebben fogja az új társakkal való ismerkedést.
Új kihívás az, hogy a komplex természettudomány tantárgyat fizika, a kémia, a biológia és a földrajz váltja fel. A NAT 2020 alapján ez nem lenne kötelező, de a legtöbb iskola – egyelőre – szétbontja ezt a tantárgyat. A négy tantárgy egyébként egymással szerves egységet alkot. Amiből következik, hogy vannak átfedések is. Vagyis, amit megtanulunk egyik tantárgyból, azt a másikból már nem kell. 😉
A természettudományos tárgyakat sokan fenntartással kezelik, hallomásból nem sok jót tudnak ezekről a tantárgyakról. Pedig hasznos ezekhez nyitottan és pozitívan hozzáállni, hiszen a természettudományok érdekesek. Érdeklődéssel, sok kérdéssel, odafigyeléssel érdemes a szülőnek is figyelni a tanulnivalókat.
Ebben a korban már elvárható, hogy az internetes tartalmakkal kapcsolatban is kritikusabbak legyenek. Ha van természettudományos érdeklődés, érdemes ilyen videókat együtt nézni, értelmezni.
A továbbtanulás is ebben az évfolyamban kerül napirendre. Érdemes erről sokat beszélgetni, persze csak akkor, ha a gyerek is vevő erre. Viszont érdemes kis lépésekkel haladni és inkább a következő év decemberében megírandó központi felvételire összpontosítani és figyelni a többi (fizika, kémia) felvételi a tantárgyra.
A nyolcadik osztály legnagyobb megpróbáltatása – minden kétséget kizáróan – a felvételi. A központi felvételire való felkészülés magyarból és matematikából nagy feladat elé állítja a felvételizőt és az egész családját. A felvételi felkészítés sok helyen már hetedik osztályban elkezdődik.
Az iskolatáskánál már nem csak az számít, hogy mennyire nehéz, hanem, hogy beleférjen és benne is legyen mindaz, ami egész napra szükséges. Ha hetedikben nem is, de nyolcadikban biztos a táskaváltás egy felnőttesebb típusra. Az esti rutint érdemes megtartani, hogy reggel ne kelljen a tanszerek, könyvek válogatásával időt tölteni.
A jó napirend ebben az időszakban a legfontosabb. Nem azért, hogy legyen idő tanulni, hanem azért, hogy legyen idő eleget pihenni. Pihenten, jól szervezetten sokkal jobban megy a felkészülés.
Az okoseszközök használatáról érdemes beszélni. Az okostelefon mellett legalább annyira elterjedtek az okosórák. Ezeket az eszközöket jól lehet az egészséges életmód érdekében használni, mert tényleg mérnek alvásidőt, lépésszámot és még sok hasznos adatot szolgáltatnak. Ha SIM kártyával rendelkezik, akkor kapcsolattartás szempontjából kiválthatja az okostelefont is.
Szülői támogatás ebben a korban talán a legfontosabb. A felvételire készülő gyerek magán a felvételi folyamat során eleve sokat stresszel. Ami a legfontosabb, hogy a felvételi eredményétől függetlenül ugyanolyan értékes ember.
A kilencedik osztály több szempontból is minőségi változás. Szinte biztosan új iskola, új környezet, A hosszú és embert próbáló felvételi folyamat után egy új korszak kezdődik a középiskolában. Középiskolában már komplex természettudományok tantárgy van, amit néhol szétbontanak tantárgyakra és jellemző módon elég nagy különbség van a diákok tudásában, tapasztalatában. Kiderülhetnek hiányosságok és lehetnek váratlan nehézségek.
A tantárgyak – amennyiben gimnáziumról van szó – hasonlóak az általános iskolához, legalábbis ebben az évben. A kétévfolyamos könyveknek köszönhetően a táska súlya viszont elég jelentős lehet.
A kilencedikes gyerekek sokkal önállóbban, mint az ötödikesek, de náluk is érdemes az esti összekészülést forszírozni. Nem csak azért, mert így többet alhat reggel a kamasz, hanem azért is, mert kevesebb lesz az otthon hagyott holmi és az ebből adódó feszültség. Ebben a korban is nagyon fontos a napirend, és a szülő részéről az őszinte érdeklődés.
Egy nagy középiskolásnak már elég sok – és fontos – programja lehet az iskola mellett. Új iskolatársak, új hatások. MIndez azonban nem boríthatja fel a (nagyon) a napirendet. Érdemes meghatározni, hogy mennyi lehet maximum a kikapcsolódásra szánt idő. Ebben a korban már lehet olyan módszereket használni, ami segíti a jobb időbeosztást, feladat teljesítést.
Mit is lehetne javasolni, hogyan bánjon a szülő egy kilencedikes kamasszal? Mikor ez az egyik legnehezebb időszak. Egy középiskolás már más környezetben mozog, mint egy általános iskolás. Már elmúlt 14 éves, már önállóan közlekedik és másként kommunikál, más a külseje, mint akár egy évvel korábban. Határok és türelem, ezek sokat segítenek.
Szeretnél még több hasonló tartalmat? Kövesd az Online tanítás – természettudományt a Facebookon vagy az Instagramon!
Szeretnél még több hasznos tippet? Iratkozz fel az Online tanítás – természettudományok ingyenes hírlevelére az alábbi oldalon.
Ne aggódj, egy héten mindössze egyetlen levél érkezik tőlem neked a postaládádban.