A jó időre talán még egy darabig várni kell, de a rigók tavaszi énekére már nem. A hazai jelentős populációval rendelkező énekesmadarunk már hetek óta rendületlenül hallatja hangját.
A fekete rigó kiválóan alkalmazkodott az emberi környezethez, ezért gyakran láthatjuk települések belterületein. Állandó madarunk, hazánk csaknem egész területén fészkel, városi környezetben is. Elterjedése eurázsiai, de már Ausztráliában és Új-Zélandon is megtalálható. A hímek feketék, narancssárga szem karikával, míg a tojók és fiatalok barnás színűek. A kifejlett madár 25-30 cm hosszú, mindössze 80-130 g tömegű. Táplálkozása szerint mindenevő, étlapján szerepel szúnyog, giliszta, bogyós termések és gyümölcsök.
Territóriumvédő állat, a hímek már februárban kijelölik területüket: a költési időszakban kora hajnaltól, még a sötétségben hallatja hangját. A tojó fészket épít, bokrokon, fákon, de akár a talajon is. Egy évben 2-3 fészekaljról is gondolkodhatnak a szülők, a fiókáikat hosszú ideig, a fészek elhagyása után is gondozzák, etetik. Előfordul, hogy a fiókák kiugranak a fészekből, ilyenkor a szülők jelzőhangjuk alapján megtalálják azokat, nem szükséges beavatkozni.
A verébalakúakhoz tartozó madár, nem csak erdők, de kertek és parkok lakója, sok költőt és írót is megihletett. Áprily Lajos soraival zárom a bejegyzést.
„Most szólj, rigó. Faormokon, póznacsúcson,
hangod dagadjon, és lobogva gyújtson,
gyökerekig fusson tüze a fákon,
gyújtsa fel gyújthatatlan némaságom,
avaromnak vessen szikrát alája,
legyek a tavasz piros lármafája,
riassza fel dalaid áradása
rabdalaimat zengő lázadásra.”
Április Lajos: Most szólj rigó – részlet