Képzeljük el az emberi agyat egy rendkívül összetett biológiai számítógépként, amely folyamatosan dolgozik, hogy feldolgozza a világ információit. Kísérletben megfigyelhető, hogy amikor az emberek új dolgokat tanulnak, az agyban olyan biokémiai változások mennek végbe, amelyek erősítik a idegsejtek közötti kapcsolatokat. Mintha a tanulás szó szerint “bekábelezné” az agyat. Ez a plaszticitás az oka annak, hogy képesek vagyunk új ismereteket elsajátítani, ugyanakkor ez a folyamat megterhelő is lehet, különösen ha a személyt túl sok stressz éri.

Az agy, mint a központi idegrendszer legösszetettebb szerve, folyamatosan alkalmazkodik a külső ingerekhez és a stresszhez. Habár lehet, szeretnénk, de nem vagyunk robotok, emberi számítógépek. Emberek vagyunk, akiknek terhelhetősége véges.
Emiatt van, hogy az iskolai követelmények és a hétköznapi kihívások hatása közvetlenül érezhető a tanulók mentális állapotában is. Szülőként, tanárként talán hajlamosak vagyunk a tanulmányi teljesítményre összpontosítani, de a kognitív fejlődés és a mentális jólét szorosan összefügg. Ahhoz, hogy gyermekeink a biológiai és fizikai kihívásoknak megfelelően fejlődjenek, elengedhetetlen, hogy támogassuk őket a pszichés terhelés kezelésében is. Tudományos vizsgálatok sora igazolja, hogy a megfelelő érzelmi támogatás pozitív hatással van a tanulásra és a hosszú távú fejlődésre.
Néhány kérdés, amit érdemes átgondolni, ha szeretnénk a gyerekek mentális egészségét támogatni.
. . .
- Mennyire ismerjük gyermekeink mindennapi stresszforrásait? Fontos, hogy beszélgessünk velük arról, mi nyomasztja őket, és hogyan segíthetünk.
- Milyen jelei vannak a túlterheltségnek vagy szorongásnak kapcsán? A viselkedésbeli változások, hangulatingadozások, vagy az érdeklődés csökkenése lehetnek figyelmeztető jelek. Figyeljünk rájuk időben!
- Hogyan hat az iskola a gyermekünk mentális egészségére? Az iskolai nyomás és a tananyag nehézségei mind hatással lehetnek a gyermekek lelkiállapotára. Segítsünk nekik időt szánni a pihenésre és a szórakozásra is.
- Mit tehetünk otthon/iskolában támogassuk a gyermekünket? Beszélgetések, közös programok és a stresszkezelési módszerek közös felfedezése is nagy segítség lehet.
. . .
Nem kérdés, a mentális egészség ugyanúgy figyelmet igényel, mint a fizikai jólét, különösen egy olyan komplex időszakban, mint a serdülőkor. Szülőként/tanárként nemcsak az a feladatunk, hogy segítsük gyermekeinket az iskolai elvárások teljesítésében, hanem az is, hogy biztosítsuk számukra a megfelelő érzelmi támogatást. A figyelem, az együttérzés és a közös stresszkezelési stratégiák kidolgozása hosszú távon segíthet nekik abban, hogy kiegyensúlyozott, sikeres felnőttekké váljanak. A mentális jólét és a tanulmányi siker kéz a kézben járnak ezért a Mentális lépés világnapján tegyünk egy lépést afelé, hogy mindkettőre egyaránt figyeljünk!