Október 4-e az állatok világnapja, Assisi Szent Ferenc, a Ferences rend alapítója és az állatok védőszentje halálának napja. A házi- és haszonállatok a mindennapjaink része, ezért fontos, hogy törődjünk velük. Akár apró és kicsi lépésekkel is sokat tehetünk értük, a környezetükért és magunkért.
A környezeti nevelés során a megfelelő ismertek megszerzésén kívül a megtörténik a környezethez való pozitív hozzáállás kialakítása. Az emberiség tevékenysége visszavonhatatlanul megváltoztatta a Földet és a bioszférát. Jelentősen átalakította környezetét és sajnos számos faj kipusztulását okozta. Az állatok világnapja egy jó alkalom arra, hogy figyeljünk arra, hogyan lehetne az eddig okozott károkat csökkenteni. Habár az ember által okozott környezeti változások ökológiai szempontból már átléptek kritikus határokat, azért fontos tájékozódni a lehetséges megoldásokról és tenni értük. Ezért hoztam létre egy mini sorozatot Barátságban környezetünkkel címmel, amiben környezetvédelmi jeles napokat mutatok be.
A sorozat második bejegyzése a házi-és haszonállatok közül a macskákról és a környezetre gyakorolt hatásukról szól, az apropó pedig az Állatok világnapja. Az házi macska hasznosságát, az rágcsálók levadászása miatt ma még kevesen vitatják. Természetes ellenségük alig lévén, viszont soha nem látott mértékben szaporodott el ez a ragadozó.
Az Állatok világnapja kapcsán egy szövegértés feladatban bemutatom ennek az állatnak a testfelépítését és életmódját. Egy kvíz feladatban pedig lehet tesztelni, hogy milyen macskatartók vagyunk. A kérdőív anonim – így bárki nyugodtan kitöltheti. A macska mindemellett egy fotogén és kedvelhető egyéniségű állat, ez a bejegyzés sem maradhat fotó nélkül. Egy puzzle formájában persze.
A módszertani útmutatót a bejegyzés végén teszem közzé, de az írás nem csak tanároknak, hanem szülőknek, diákoknak és minden környezetvédelem iránt érdeklődőnek szól.
A macska a gerincesek törzsébe, azon belül pedig emlősök osztályába, ragadozók rendjébe és a macskafélék családjába tartozik. Világszerte elterjedt, kistestű ragadozó. A macskát – feltételezhetően – a termények és más élelmiszerek mellett elszaporodó rágcsálók csábították az ember közelébe, hiszen biztos ellátást jelentettek számukra. Nem kellett kilométereken keresztül cserkészni vadat, az ember közelében mindig volt zsákmányállat. Régészeti feltárások alapján az ember nem is etette a macskát, vagyis a ragadozó maga gondoskodott az ellátásáról. Ez ma is így van, illetve lehetne.
Az macskát mozgékonysága, gyorsasága ma is alkalmassá teszi arra, hogy kisebb gerinceseket, rovarokat zsákmányoljon. Fejéhez képest nagyméretű fülével nagyon jól hall, nagyméretű szemeivel jól lát, hatalmas bajusza is a tájékozódást segíti, a fogai pedig élesek. Bőrét sűrű szőr borítja, ami a nagy hidegben is védelmet nyújt. A macskáknak tehát minden adottságuk megvan, hogy jó vadászok legyenek és eltekintve néhány túltenyésztett fajtájától, azok is.
Még a házi kedvencként tartott cicák is válogatás nélkül vadásznak, ha kiengedik őket a szabadba. A jóltartottság nem akadály, a macskák ugyanis nem csak éhség miatt, hanem vadászösztöneik miatt is vadásznak. De az is gyakori, hogy az elejtett zsákmányt egyszerűen hazaviszik gazdáiknak.
Mivel a macskáknak kevés természetes ellensége van, a rókák és más elvadult kutyák jelentenek rájuk veszélyt, így napjainkban gyakorlatilag korlátlanul tudnak szaporodni. Egy nőstény egy év alatt átlagosan kétszer ellik és 3-6 kölyök van egy alomban. A macskák által elérhető kor változó, szabadban, gazda és gondozás nélkül nyilván rövidebb ideig élnek, de lakásban lévő kedvencek akár 18 évet is megélhetnek.
A macskát néhány kultúrában szentként tisztelték, az emberi kultúrára gyakorolt hatása is jelentős. Mítoszok és hiedelmek, babonák kapcsolódnak hozzájuk, sorsuk az iparosodással fordult rosszabbra. A nagyvárosokban laza csoportokban kószáló, számkivetett állatok lettek a gazda nélküli macskák és bizony a vidéki kóbor cicáknak sem volt jó soruk.
Az elmúlt évtizedekben sokat változott a házi- és a haszon állatokhoz való hozzáállás hasonlóan a jogszabályi környezethez. Az állatvédelmi törvényben többek között előírják, hogy nem lehet rosszul bánni ezzel a háziállattal sem. Habár a hazai macskaállomány méretéről és állapotáról tudomásom szerint nem készült felmérés – a népszámlálás során maximum – a felelős macskatartás egyre többet szóba kerül. Mintegy 15 évvel ezelőtt az Orfeus állatvédő egyesület a hazai cicák számát 2,5 millióra becsült, ami rengeteg. Gyakorlatilag minden negyedik embernek van egy macskája. A világon a leggyakoribb háziállat, fontos velük és az általuk okozott környezeti hatással törődni.
A felelős macskatartó a macskáját lehetőség szerint nem a szabadban tartja. De a lakásban tartott macskával is foglalkozni kell. Ez az állat intelligens, a gazdájához ragaszkodik, akár a szokásait is felveheti. Ha a lakást, házat elhagyja a cica – mivel nem lehet megszabni neki, hogy merre járjon – érdemes a kötelezők mellett más védőoltásokat is beadatni, gondoskodni az élősködő mentesítésről és ivartalanítani. A motorizált környezethez nem tudtak hozzászokni, a balesetek elkerülése miatt jobb a macskát bent tartani. A lakásban tartott cicák szép kort megérnek és sokáig doromboló társaik gazdáiknak.
Kapcsolódó szövegértés feladat
Válaszolj az alábbi kérdésekre:
1. Hova tartozik a macska rendszertanilag?
2. Feltehetően hogyan történt a macska háziasítása?
3. Milyen testi tulajdonságai miatt alkalmas ragadozónak?
4. Milyen természetes és mesterséges ellenségei vannak a macskáknak.
5. Melyik törvény rendelkezik az állatok védelméről?
6. Hol tartja a macskáját a felelős macskatartó?
Nyomtatható változat ITT.
…
Néhány kérdés a felelős macskatartásról
A házi macska – mint az eddigiekből megtudható volt, az ember egyik kedvenc háziállata. Ezért is érdemes felelősen tartani, hogy sokáig társunk lehessen.
Az alábbiakban néhány kérdésből megtudható, hogy melyek a felelős macskatartás elvei. Persze a kérdések sora nem teljes, lehet még folytatni.
A kvíz anonim és többször is kitölthető.
…
Puzzle
A macska mindemellett egy fotogén és kedvelhető egyéniségű állat. Ezért ez a bejegyzés sem maradhat fotó nélkül. Egy puzzle formájában bemutatok egy bent, lakásban tartott és gondozott macskát. Így a legszebb.
12Bízom benne, hogy ezzel az összeállítással kedvet adtam ahhoz, hogy az Állatok világnapja az állatok védelméről és a védelem sokféleségégéről szóljon. Ezt az ünnep más tantárgyak – történelem, irodalom, biológia, kémia, földrajz – bevonásával komplex módon is megközelíthető és megismerhető. A cikk olvasható tanórán kívül, délutáni foglalkozásokon vagy szabadidőben is. Ahogy az olvasó gondolja.
A honlapon szereplő cikkek és képek jogvédettek. A letölthető anyagok felhasználása változtatás nélkül, forrás megjelöléssel lehetséges.
Szeretnél hozzászólni? Az Online tanítás – természettudományok Facebook oldalán megteheted ITT.
Egy hozzászólás a(z) “Állatok világnapja” című bejegyzéshez
[…] Állatok világnapja kapcsán egy szövegértés feladatban bemutatom ennek az állatnak a testfelépítését és életmódját. […]