Kategóriák
SZÜLŐKNEK

Tanulj velem kémiát!

A kémia sokak számára egy mumus tantárgy, olyan, amit nem jó tanulni. Mert szorongsz, mert feszült vagy tőle, mert emiatt rosszabbul teljesítesz. A könnyed, lehetőség szerint jó hangulatú tanulás helyett a túlélésre játszol. Jó ez így? Hát nem igazán. Vajon mit lehet tenni, hogy ez megváltozzon? Mondom, figyelj. A kémia számomra is sokáig mumus volt, […]

Kategóriák
ÉLETMÓD SZÜLŐKNEK

Van napi terveződ? Most már van

Ebben a bejegyzésben megosztom, hogy miért érdemes napi tervezőt használni, a mindennapi teendők tervezése és rendezése során. Olyat, ami többféle módon és méretben felhasználható és kellőképpen egyszerű. Az előző tanév kezdetéhez hasonlóan ebben az évben is készítettem egy letölhető anyagot, azoknak, akik még most is szívesen tervezik a feladataikat és osztják be a tennivalókat  papír […]

Kategóriák
SZÜLŐKNEK

Tanulj velem fizikát, kémiát, biológiát online!

Azzal mindannyian tisztában vagyunk és egyet is értünk, hogy a természettudományos ismeretek nélkülözhetetlenek életünk számos területén. Hiszen a természettudomány  segít megérteni a körülöttünk lévő világot. A számtalan találmány pedig egyszerűbbé és könnyebbé teszi az életünket. De mit tegyél, ha nem tudod megtanulni a fizikát, a kémiát, a biológiát, ha kihívásaid vannak ezekből a tantárgyakból? Ebben […]

Kategóriák
ISKOLA SZÜLŐKNEK

Nem vagy egyedül

Tanárként elkötelezett vagyok abban, hogy minden lehetséges eszközzel segítsek a diákoknak megbirkózni a tanulás okozta kihívásokkal. Arra törekszem, hogy bemutassam, a tanulás nem kell, szenvedés legyen, sőt a legjobban egy pozitív, megerősítő környezetben lehet tanulni.  Ötrészes minisorozat befejező részében adok öt javaslatot, ami eredményesebbé teheti a tanulás folyamatát. . . . . Az önálló és […]

Kategóriák
AJÁNLÓ SZÜLŐKNEK

Hogyan tanulj…?

Tanárként elkötelezett vagyok abban, hogy minden lehetséges eszközzel segítsek a diákoknak megbirkózni a tanulás okozta kihívásokkal. Arra törekszem, hogy bemutassam, a tanulás nem kell, szenvedés legyen, sőt a legjobban egy pozitív, megerősítő környezetben lehet tanulni.  Ötrészes minisorozatban minden nap megosztok egy olyan eszközt, ami könnyebbé és eredményesebbé teheti a tanulás folyamatát. A sorozat első 4 […]

Kategóriák
ÉLETMÓD SZÜLŐKNEK

Mennyi időd van egy nap?

Tanárként elkötelezett vagyok abban, hogy minden lehetséges eszközzel segítsek a diákoknak megbirkózni a tanulás okozta kihívásokkal. Arra törekszem, hogy bemutassam, a tanulás nem kell, szenvedés legyen, sőt a legjobban egy pozitív, megerősítő környezetben lehet tanulni. Ötrészes minisorozatban minden nap megosztok egy olyan eszközt, ami könnyebbé és eredményesebbé teheti a tanulás folyamatát. I. rész – Rendezettség […]

Kategóriák
ÉLETMÓD SZÜLŐKNEK

Rendszeres tanulás

Tanárként elkötelezett vagyok abban, hogy minden lehetséges eszközzel segítsek a diákoknak megbirkózni a tanulás okozta kihívásokkal. Arra törekszem, hogy bemutassam, a tanulás nem kell, szenvedés legyen, sőt a legjobban egy pozitív, megerősítő környezetben lehet tanulni. Ötrészes minisorozatban minden nap megosztok egy olyan eszközt, ami könnyebbé és eredményesebbé teheti a tanulás folyamatát. I. rész Rendezett környezet […]

Kategóriák
ÉLETMÓD SZÜLŐKNEK

Rendezett környezet

Tanárként elkötelezett vagyok abban, hogy minden lehetséges eszközzel segítsek a diákoknak megbirkózni a tanulás okozta kihívásokkal. Arra törekszem, hogy bemutassam, a tanulás nem kell, szenvedés legyen, sőt a legjobban egy pozitív, megerősítő környezetben lehet tanulni. Ötrészes minisorozatban minden nap megosztok egy olyan eszközt, ami könnyebbé és eredményesebbé teheti a tanulás folyamatát. I. Rendezett környezet A […]

Kategóriák
ÉLETMÓD SZÜLŐKNEK

Van órarended? Most már igen

Ebben a bejegyzésben megosztom, hogy miért érdemes papír alapú órarendet használni. Olyat, ami többféle módon és méretben felhasználható, egyéni igények és ötletek szerint dekorálható,  Nem meglepő, hogy a papír alapú órarend használata számos előnnyel jár. Egyszerűen nyomtatható, így mindig a számodra megfelelő méretben használhatod.  A Vissza az iskolába – tanévkezdés 2023 tervező csomag órarendje egyszerű, […]

Kategóriák
ÉLETMÓD SZÜLŐKNEK

Így őrizd meg nyári emlékeid

A nyári emlékek gyorsan elhalványulnak. Vajon mit lehet tenni, hogy a lehető legtovább megőrizzük az ekkor kapott emlékeket. Mutatok egy egyszerű módszert, szeretni fogod. Az év legszórakoztatóbb időszaka kétségkívül a nyár. A diákok számára számos kalandot, izgalmas történeket rejt. Nem csak napfényt, de szabadságot és mérhetetlen kötetlenséget. De a nyári emlékek hamar elillannak, a mindennapi […]