Az oktatási rendszerről szóló vitákban gyakran elveszik a fókusz a gyerekekről. Azokról a kisebb, vagy nagyobb diákokról, akik miatt az egész rendszer egyáltalán létezik. Öt pont arról, hogy lesz jobb az oktatás.
A PISA-tesztek eredménye, a tantervekről szóló számos vita és mindenféle statisztika feledteti azt, hogy a hazai iskolákban diákok és tanárok százezrei krónikusan leterheltek, kiégettek. A természettudományos oktatásban a lexikális adatok eltakarják a világ felfedezésének és megértésének örömét. A szociális helyzet, a család állapota pedig soha nem látott mértékben határozza meg egy diák jövőjét.
A valódi változáshoz elsősorban szemléletváltásra van szükség. Ahhoz, hogy az iskola ismét a felfedezés, a fejlődés és az esélyteremtés színhelye legyen arra van szükség, hogy megfelelő célkitűzések mellett a rendszer át legyen szervezve. Nem reformra van szükség, hanem teljes újjáépítésre.
Nehéz a véges számú pontban megírni, hogyan lehet gyerekbarát az oktatás. Sok gondolkodás és helyzetfelmérés után – erről majd később – végül öt pontot vettem fel. Nyilván lehetne ettől többet, kevesebbet nem.
Mindegyik pont alapvetése az, hogy a diák, a tanuló az elsősorban gyermek. Aki koránál – 18 évesnél fiatalabb – és állapotánál – gyermek – fogva fokozottan védendő. A másik alapvetés ebből következik: a felnőttek dolga minden helyzet rendezése.
Mentális egészség és érzelmi biztonság elsődlegessége
Egy gyermek addig nem tud a tanulásra koncentrálni, amíg szorong. A fiataloknak elég magas lett a stressz-szintje. Ezen kifejezetten sokat rontott a mindenhova beszivárgó propaganda, észrevétlenül mérgezve a mindennapokat. Ennek soha többet nem szabad megtörténnie. A társadalomnak garantálnia kell egy biztonságos közeget az iskola falain kívül és belül egyaránt.
Az oktatásban pedig uralkodnia kell annak a szemléletnek, hogy a hibázás a tanulási folyamat természetes része. A tanulásból következő fejlődést nem csak standardizált számokkal lehetséges kifejezni, elfogadható mozgástér az értékelésben.
El kell fogadnunk és meg kell értenünk, hogy az érzelmi biztonság az előfeltétele minden kognitív teljesítménynek.
A tananyag mennyiségi ésszerűsítése és a megértés előtérbe helyezése
A tudomány fejlődési sebessége mellett a lexikális ismeretek enciklopédikus bemagolása egy adott szinten túl már kontraproduktív. Ésszerűen érdemes kezelni a tananyag mennyiségét és minőségét egyaránt.
Bár ismeretre sokféleképpen lehet szert tenni és frontális oktatásnak is megvan a maga csekély helye, a tanítás során azonban “nem kutat töltünk, hanem tüzet szítunk”. A feltétel nélküli ismeretátadás helyett gondolkodva tanulás, minden dogma elfogadása helyett kritikus gondolkodás kell, hogy az oktatás jellemzője legyen.
Infrastrukturális és technológiai szempontból sajnos óriási a lemaradás. Mintha hamupipőke faklumpájában igyekeznénk utolérni TGV-t.
Élményalapú és komplex természettudományos nevelés
A biológia, a kémia, a fizika és a természetföldrajz nem egymástól elszigetelt adathalmazok, hanem a minket körülvevő világ. Amit lehetséges komplex módon és életkornak megfelelő módon megismerni. Kár kis akadémikusokat nevelni alsóban és pazarlás nem tehetséget támogatni bármely életkorban.
A valódi komplex természettudományos tanítás azt jelenti, hogy az ismereteket valóban komplexen tanítjuk. Nem csak egy könyvben vannak ezek az ismeretek, hanem egy témában. A tanár pedig az összes szükséges tudásnak a birtokában van. Kevés 3 vagy 4 szakos tanár van, pedig igény az lenne rá.
Az élményalapú természettudományos tanuláshoz arra van szükség, hogy a klumpát szép cipőre és hintóra cseréljük. Ehhez szükség van interaktív digitális eszközökre, megfelelő okoseszközökre, vagy csak létező kémia szertárra. Járulékosan ez lehet a leghatékonyabb ellenszere a társadalomban terjedő áltudományoknak.
Valódi esélyegyenlőség és inkluzív nevelési környezet
A hazai oktatás jelenleg nem csökkenti, hanem konzerválja a társadalmi szakadékokat és nem kicsit, hanem nagyon. Egy társadalom gyermekbarát kell, hogy legyen, az oktatási rendszer pedig befogadó. Ezen a területen van talán a legtöbb tennivaló.
A tanárnak szükséges felismerni és elismerni a tanulási nehézséggel és más kihívással élő diákokat. A sajátos nevelési igény megállapítása után kapjon meg minden segítséget a gyermek, hogy a lehető legjobban kibontakozhasson. Személyre szabott figyelemmel, differenciált pedagógiai módszerekkel és a kiscsoportos munka támogatásával biztosítani kell, hogy minden tanuló hozzáférjen a minőségi oktatáshoz.
Az esélyegyenlőség azt jelenti, hogy mindenkinek megadjuk azt az egyéni támogatást, amire a fejlődéshez szüksége van. Az pedig alapvetés kell, hogy legyen: az oktatási rendszer senkit nem rekeszt ki a szociális háttere miatt.
Talán meglepő lehet, de szerintem szükséges még a pályán lévő tanárok jogi támogatása. Azért, hogy ne csak elméletben tudják: ők is részei a gyermekvédelmi jelzőrendszernek. Szükség esetén képesek legyenek hathatós segítséget adni, vagy segítséget kérni. Ehhez elengedhetetlen a szociális szféra megerősítése, ha sajnos úgy adódik, az állami gondoskodás, valóban gondoskodás legyen.
A pedagógusok szakmai autonómiája és mentálhigiénés védelme
A gyermekbarát iskola megteremtéséhez szükség van kiegyensúlyozott tanárra. A hazai pedagógustársadalom kiégett, fáradt, alulfizetett és túlterhelt. A mindennapi mikromenedzsment helyett szükséges a szakmai autonómia, mind tankönyv, mind módszertan terén. A tanítás mentálisan megterhelő, így szükség van mentális támogatásra is. Tanárként minden tanóra egy vezetett előadás. De amíg egy színész naponta 1,5-2,5 órát van a színpadon, a tanár ettől többet.
A folyamatos minőségi továbbképzés szintén szükséges, hiszen a világ fejlődik, történnek dolgok. Tudásnak, módszertannak, attitűdnek ezt követnie kell.
A diákok olyan sokfélék, velük a valós igényeiknek megfelelően kell bánni. Az a pedagógus biztosan képes inspirálóan odafordulni a gyermekhez, akinek a saját szakmai méltósága és jólléte biztosítva van.
A jövő minőségi oktatása nem luxus, hanem társadalmi minimum. A döntés és a cselekvés lehetősége a mi kezünkben van.
